Katona
Emese vagyok. A
meditációt, valamint az általa megnyitott világot 2012-ben kezdtem
mélyebben megismerni. Azóta is szenvedélyem, mindennapjaim része. Míg
egész életemben a szabadságot kerestem, arra kellett rádöbbennem, hogy
rengeteg tudattalan program irányítja életünket, s mindezeket magunkban
kell levetkőzni, hogy felismerjük azt, hogy valójában, minden bennünk zajlik, nem pedig kívül, a környezetünkben. Aki önmagával harmóniában él, az megérti, mi a valódi áramlás.
Én
abban hiszek, hogy bárki képes a változásra. Hiszen én magam is
rengeteget változtam az eltelt évek alatt. A folyamat jelentősen átalakította szemléletemet, az életről alkotott addigi képemet. S most szeretném ezt a tudást másokban is felébreszteni, hisz eredendően mindenkiben ott van a szabad áramlás képessége.
Ha az első lépést megtesszük önmagunk felé, nem csak bent, de kívül is minden harmóniába rendeződik körülöttünk. Megértőbbek,
elfogadóbbak, toleránsabbak, türelmesebbek leszünk. Jobban észrevesszük
a jelenben lévő apró csodákat, melyeket tartogat számunkra az élet. S
megértjük, hogy a valódi boldogság az a létezés, minden ítéletmentesség
nélkül, a maga tökéletlenségével együtt. A bátor emberek azok, kik el mernek indulni az ismeretlen ösvényen, még akkor is, ha félnek. Akik szembe mernek nézni önmagukkal. Végül jutalmuk az lesz, hogy megnyílik előttük a világ, kívül-belül.
A legideálisabb
megoldás problémáink feltárása érdekében az, amikor végre belátjuk,
megérdemeljük azt, hogy fordítsunk időt önmagunkra, hogy dolgozzunk
önmagunkon, mert minden belőlünk ered.
Az általam használt
gyakorlatok több módszert foglalnak magukba. Mindezeket én magam is
kipróbáltam, vagyis elsősorban magamon teszteltem. Számomra kiállták a
próbákat, általuk valóban egy új ember lettem. Ismertebb technikák:
egyszerű légzőgyakorlatok, csakratisztítás, üres meditáció,
kontemplációs technikák, gondolat transzformálás.
Mit tudok adni számodra:
Elsőként önmagam. Képes vagyok feltárni benned olyan
programokat, fel nem oldott gátakat, melyeket már akadályoznak téged, akár a mindennapi életedben is. Végül eldöntheted, hogy a kapott
információt szeretnéd-e hasznosítani.
Tehát:
- Régi programok, gátak felismerése, ezáltal feloldása
- Múltbéli folyamatok miértjének megértése
- A benned lévő félelmek, bűntudat, fájdalmak, (fizikai /lelki) forrásának feltárása és feloldása
- Mélyebb megértés önmagadhoz
- Hogyan tovább? kérdésére céltudatosítás
- Motiváció a saját utadhoz, önelfogadás
- Testi - lelki - szellemi összehangolás, harmonizálás
- A szükséges folyamatok beindítása
- Energiaközpontok tisztítása
- A MOST-ban való áramlás beindítása
- Öngyógyítási képességre tanácsadás, útmutatás
- Mentori segítség
Mit ne várj tőlem:
Semmilyen olyan tevékenységet nem végzek, mellyel én magam sem tudok azonosulni. Nem vehetem el annak a megtapasztalását tőled,
hogy megértsd mekkora erő van benned. Hisz ez a legcsodásabb és legfelszabadítóbb érzés a
világon.
Tehát:
- Nem
ígérem, hogy azonnal jobban leszel és megoldódik minden gondod
varázsütésre. Mert mindannyiunk veleszületett joga a megtapasztalás,
felismerés.
- Nem jósolok a jövőbe, mert a jelen megélésében hiszek, mely jövőnket alakítja.
- Nem oldom fel a karmád, mert a karma az mindannyiunk egyéni útja, mely áldás is lehet, ha képesek vagyunk szemléletet váltani.
- Nem gyógyítalak meg örökre, mert ha tőlem elmész, mindig lesznek döntéseid nélkülem is.
- Nem oldok szerelmi kötéseket. Mert mindezek jó része
lényegtelenné is válik, mihelyt felismerjük magunkban, hogy mindennek a forrása
mi vagyunk.
Teljes mértékben tiszteletben tartom a szabad akaratod, és a megoldást azért neked adom oda, mert bízom benne, hogy képes vagy ezt követően másként élni az életed. Ehhez pedig további eszközöket tudok biztosítani számodra:
- Olyan gyakorlatokat is megtaníthatok neked, melyeket hasznosíthatsz a hétköznapi életben, általuk pedig változtathatsz életviteleden.
- Talán az is elég számodra, ha néha csak meghallgatlak, vagy beszélgetek veled. Ezek is fontos részei egy folyamatnak, mert a találkozások során látjuk, merre haladtunk, mi szükséges még a további önfejlesztéshez. Tehát kicsit egy mentori megsegítés által fogom a kezed.
LÉLEKTÉRKÉPEZÉS
A bennem lévő forrásenergia által ránézek a Te belső forrásodra is, természetesen az engedélyeddel. Vagyis egy sokkal mélyebb kapcsolódásról van szó. S lényegében az általad hozott probléma valós gyökerére fókuszálok, vagyis a tudattalan folyamatokra, mélyen futó programokra, melyek akadályozzák az áramlásod. Itt a legtisztább információ feltárása érdekében szükséges, hogy az energiapontjaidat megérintsem, vagy a kezem hozzád közel helyezzem. Mert akkor egy nagyon pontos képet kapunk testi, lelki, mentális, és szellemi szinten. Ezért neveztem ezt lélektérképezésnek. Vagyis az adott problémának a feloldása érdekében több megoldást mutat meg a felettes éned Nekem és Neked azzal, hogy mindaz, mit látok, kihangosítom. Mindeközben érzékeljük a tested, lelked, mentális elakadásaid, betegségeket.
MEDITÁCIÓS TRÉNING
Célja
az általam használt, kidolgozott módszerek, technikák tudásanyagának
átadása. A lényegek, hogy mindezek alkalmazása által TE magad oldd meg
problémáidat, és találd meg a kulcsot önmagadhoz.
Ebben a folyamatban:
- mint kísérő, mentor vagyok jelen az utadon, és segítek abban, hogy megtaláld a fókuszt
- otthoni feladatokat végezve folytasd a munkát magadon
-
illetve az adott technikák átadása által bárhol és bármikor elővehető
gyakorlatok alkalmazásával a felismerések, elengedések végül
megszületnek benned.
Ezek az egymásra épülő anyagok mind az önálló munkád részét képezik. Az általam adott módszerek több türelmet igényelnek, viszont a felismerések garantáltan beépülnek, átformálódnak benned, hisz Te magad leszel végül az, ki feltárja belső, sajátos, egyedi világát. Végül Önmagad mesterévé válsz.
ÖNISMERETI, SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ FOGLALKOZÁSOK
Az óráknak célja többnyire a harmonizálás, egyensúlyteremtés a gyermek mindennapi életében. Ezeken az órákon szintén megismerik az egymásra épülő technikákat, de játékos formában, önismereti, személyiségfejlesztő játékokkal töltjük meg, az életkori sajátosságokat figyelembe véve. S mindezek jelentősen támogatják a tanuláshoz szükséges képességek fejlődését is.